
László Flóra
Okleveles pszichológus
Egyéni személyes és online konzultáció
Szolgáltatások:
• Pszichológiai tanácsadás
• Relaxáció
Pszichológusi oklevelemet a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem (interperszonális és interkulturális specializáción), ahol különös érdeklődéssel fordultam a termékenységi nehezítettség témaköre felé, melyből a diplomamunkámat is írtam.
Három évig HR területen dolgoztam, ahol széleskörű rálátást kaptam a munka világára a különböző típusú cégek életének nyomonkövetésén keresztül.
Ezt követően iskolapszichológusként kezdtem dolgozni, ahol továbbra is támogatom a gyerekeket, szülőket és pedagógusokat az iskolai nehézségek során. Jelenleg a Magyar Családterápiás Egyesület keretein belül család- és párterapeutának tanulok, így a rendszerszemlélet átitatja az egyéni tanácsadási munkámat is.
Mind a munka-, mind az iskolapszichológia megerősítette bennem azt, hogy az egyén szerves része az őt körülvevő közösségeknek, melyek hatással vannak jóllétére, úgy, ahogy ő is befolyással van azokra.
Hiszem, hogy az életvezetési, konfliktuskezelési elakadások megoldásának elengedhetetlen része annak felismerése, hogy képesek vagyunk irányítani sorsunk alakulását – sokszor akár csak azáltal, hogy életünkre egy új perspektívából látunk rá.
Klienseimet abban támogatom, hogy felismerjék ezen képességüket, és nehézségeikre megtalálják saját válaszaikat.
További szakembereink
Szabó Márta
,,Hiszem, hogy mindannyiunkban benne van a változás képessége, a kellő rugalmasság és kitartás ahhoz, hogy az általunk vágyott célokat elérjük.”
Váradi Fanni
“Hiszek abban, hogy a szexuális zavarok, elakadások és problémák nagy része megváltoztatható, vagy megszüntethető, ha motiváltak vagyunk rá.”
Barna Boglárka
“Hiszem, hogy a változáshoz bátorság és kitartás kell. Célom, hogy segítsek megtalálni és elhinni mindazoknak, akik megtorpannak: ez mindannyiunkban megvan.”
Biró Eszter
“Hiszem, hogy a kihívásokkal teli élethelyzetekben mindenkinek jár a támogatás és a megértés. Célom, hogy segítsek az embereknek eligazodni a változások és döntések útvesztőjében, hogy megtalálják saját erőforrásaikat és egyensúlyukat.”
Borszéki Viktória
“Hiszek abban, hogy minden ember eredendően rendelkezik azzal az erővel és képességgel, amivel formálni tudja önmagát és boldogabbá tenni életét. Ha emellett a hozzám fordulók motiváltak is a változásra, azzal meg is tették a kezdő lépést a probléma megoldása felé.”
Fazekas Kata
“Hiszem, hogy a hozzám forduló párok a saját kapcsolatuk szakértői, az én feladatom ennek tudatában segíteni – kérdezni, megerősíteni, új szemléletet, szempontot, keretet, új módszert behozni, hogy a párok ennek mentén megtalálhassák a saját válaszukat.”
Kocsis Zsófia Dóra
Koncz Réka
Hiszek abban, hogy minden embernek van egy belső iránytűje a saját életéhez. A nehézségek, krízisek olyan terhet jelenthetnek átmenetileg, melyek a belső bölcsességgel való kapcsolatot megszakítják, vagy kaotikussá tehetik. A hozzám fordulóknak segítek kibogozni a szálakat, feltárni saját erőforrásaikat és támogatást nyújtok az új egyensúly megtalálásában.
Morcsányi Adrienn
„Merj álmodni, változtatni, bízz benne, hogy meg fog történi a változás. Az erő benned van, változtatni mindig lehet, ha mi magunk is akarjuk.”
Nagy Krisztina
“Hiszem, hogy a kapcsolatban történő sérülések leginkább kapcsolatban tudnak gyógyulni és, hogy a krízisekben is mindig vannak (olykor rejtve) aktivizálható erőforrások.”
Tála Zsófia
„Elakadásaink és problémáink megoldása, meggyőződésem szerint, minden esetben bennünk van, melynek felszínre hozatalában a leginkább önismeretünk mélyítése segíthet és önmagunk őszinte, szeretetteljes elfogadása. E folyamat kísérésében törekszem segíteni a hozzám fordulókat.”
Thoma Gábor
„Ha valaki eljutott odáig, hogy kimondja, valami nem jó és elég bátorságot gyűjt ahhoz, hogy felkeressen egy pszichológust, akkor a munka legalább felét már el is végezte. A többiben igyekszem segíteni.”
Tőtös Ádám
„Azt gondolom, a párkapcsolatban megjelenő tünet nem valamelyik fél hibájának a következménye, hanem egy kettőjük között fennálló rejtett kapcsolati nehézség nem ideális megoldási kísérlete.”
Vass-Kanik Renáta
“Hiszem, hogy mindannyian megérdemlünk egy olyan kiegyensúlyozott szexuális életet, amely hozzájárul a teljes, örömteli élethez és gazdagítani képes személyiségünket.”