Nagy Krisztina

Okleveles pszichológusKépzésben lévő párterapeuta
Gyászkísérő

Párterápiás munkáim során a pár tagjait közös gondolkodásra invitálom: a kapcsolati dinamikák megismerése és megértése mellett cél, hogy a szexet és intimitást nehezítő automatikus működéseket a pár tagjai közösen át tudják alakítani, valamint, hogy az ezekkel kapcsolatos hiedelmek, minták fokozatosan felszínre kerülhessenek és, hogy az érzelmek egyre inkább megjelenhessenek, kifejezésre jussanak.

Hiszem, hogy a kapcsolatban történő sérülések leginkább kapcsolatban tudnak gyógyulni és, hogy a krízisekben is mindig vannak (olykor rejtve) aktivizálható erőforrások.

Pszichológusként hiszem, hogy mindenkinek megvan a maga tempója – az én dolgom felismerni, tiszteletben tartani és követni ezt a munka során.

Találkozni viszont csak azzal tudok a közös gondolkodásban, aki meghozza azt a döntést és megteszi azt a lépést, ami az elindulást jelenti számára.

A pszichológusi diplomámat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem meg 2019-ben. Ugyanebben az évben fejeztem be a Magyar Családterápiás Egyesületnél az alapképzést, azóta jelöltként dolgozom párokkal és családokkal szupervízió mellett.

2020-ban a Napfogyatkozás Egyesületnél gyásztanácsadóként és gyászcsoportvezetőként végeztem.

Az egyetemi éveim alatt a krízisek utáni „újrakezdés” és a „reziliencia” lett az a két téma, ami leginkább közel kerültek hozzám, valamint a rendszerszemléletű gondolkodás.

Az egyetemi gyakorlatomat a Bethesda Kórházban végeztem gyerekekkel és családjaikkal Égési- és Rehabilitációs osztályon, itt krízis-esetekkel találkoztam (családokkal történtek konzultációk: motiváció- és megoldásfókuszú beszélgetések, erőforráskeresés).

Kezdetben iskola- és óvodapszichológusként dolgoztam, sérült gyermekekkel és családjaikkal lett több tapasztalatom.

A 14. kerületben egy gyermekorvos-gyermekpszichiáter magánrendelésének csapatában gyógypedagógus, logopédus és klinikai szakpszichológus kollégákkal dolgoztam együtt hosszabban.

Az itteni munkám részben nevelési tanácsadásból, szülőkonzultációból, csoportok vezetéséből (drámacsoport és szociális készségfejlesztő csoport kicsiknek), család- és párterápiából, valamint diagnosztikából állt.

Az online konzultációról

Időpontfoglalás

    1. Személyes adatok

    2. Foglalás részletei

    3. Plusz információ

    Ezt az oldalt a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és a szolgáltatási feltételei érvényesek rá.

    Akik tudnak neked segíteni

    Kapcsolódó szolgáltatások

    Online konzultáció is elérhető

    Életvezetési nehézségek

    Képzett szakembereink segítenek az életvezetési elakadásokkal és a stresszel való megküzdésben.

    Párkapcsolati problémák

    Párkapcsolati dinamikák megértése és a káros mintázatok átformálása.

    Gyermekvállalás, szülővé válás

    Támogatást nyújtunk a gyermekvállalással kapcsolatos nehézségekben, a szülővé válás kihívásaiban és az új szerepekhez való alkalmazkodásban.

    Gyászfeldolgozás

    Szakembereink segítenek a veszteséggel kapcsolatos érzelmek megélésében, és támogatást nyújtanak a feldolgozásban.

    Az emberi kapcsolatok alapja a bizalom, a tisztelet és a támogatás.

    Időpontfoglalás

    Ha úgy érzed, hogy lelkileg nehéz időszakon mész keresztül, ne tartsd magadban! Mi itt vagyunk, hogy támogassunk.