Tanácsadói munkám során gyakran találkozom olyan tévhitekkel, ami a párok életét, kommunikációját és viselkedését is befolyásolhatják.
Mi a baj a tévhitekkel?
A tévhitek igazán rombolóan hathatnak a kapcsolatra, irreális elvárásokat, igényeket támaszthatnak a másikkal szemben, növelhetik az elégedetlenség érzetünket és akár a kapcsolatból való kitekintgetésnek, kilépésnek is motorja lehet.
A tévhitek eloszlatása így egy-egy pár esetén kiemelten fontos szerepet kap, melynek hatásra átkereteződhetnek a másikkal kapcsolatos gondolatok, megérthető, csökkenthető, leépíthető, vagy átalakítható az önbeteljesítő jóslatként működő viselkedés és pozitív irányba terelheti gondolatainkat a másikról, a párkapcsolatról.
Sokféle tévhit létezik, a következőkben az általam tapasztalt leggyakoribbakat szedtem össze (2. rész):
3. tévhit: Boldogságunk a párunktól függ
Abban szerintem mindannyian egyet értünk, hogy nehézségeinkért, nehéz érzéseink miatt mindig könnyebb a másikat, a párunkat hibáztatni. És bár természetes módon társunk hatással van érzelmeinkre, nem lehet azoknak felelőse.
Fontos megérteni, hogy a párkapcsolat rendszerként működik, egyikünk viselkedése, kommunikációja hatással van a másikra. Vagyis, ha nem érezzük magunkat tárunk mellett boldognak, abban nekünk is szerepünk van. Így érdemes nem azzal foglalkozni, hogy ki a hibás a párkapcsolati krízisért, hanem azzal, hogy ki, mit tett, nem tett bele, ami miatt most az adott helyzetbe került a kapcsolat.
Ehhez persze szükség van megfelelő önismeretre, önreflexiós készségre, hogy ráláthassunk viselkedésünkre, érzéseinkre.
Lelkileg akkor vagyunk egészséges felnőttek, ha teljes mértékben képesek vagyunk felelősséget vállalni magunkért, szavainkért, tetteinkért, hangulatunkért, de mások felelősségét nem vállaljuk magunkra.
Természetesen a másik hozzáállása, viselkedése befolyásolhatja érzelmeink, de alapvetően rajtunk múlik, mit érzünk, hogyan viselkedünk párkapcsolatunkban és ha szeretnénk jobban érezni magunkat elsősorban nekünk kell változni, változtatni.
4. tévhit: Ha szeretjük egymást mindig jó és szenvedélyes lesz a szex
Kezdetben, amikor jellemzően ún. romantikus szerelmet élünk át, erős szenvedélyt, vágyat érzünk a másik iránt, ami kb. néhány héttől- kb. 2 évig tarthat. Ebben az időszakban csak úgy tombolnak a hormonok, eggyé akarunk válni a másikkal, gyönyörködünk benne. Ilyenkor általában párok gyakrabban szeretkeznek és minőségében is kielégítő, sokszor vágyvezérelt szexről számolnak be.
Ez a kapcsolat szimbiotikus fázisa, amikor csak a „mi létezik”, párunktól folyamatos megerősítést kapunk és adunk, így nő az önbizalmunk, magabiztosabbak vagyunk és általában a legjobb formánkat hozzuk ki magunkból.
Ebben az időszakban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a magas szenvedély bensőséges kapcsolatot, mély intimitást is jelent, ez azonban nem feltétlenül van így, hiszen ilyenkor önmagunkat vetítjük ki és sokszor a szerelembe vagyunk szerelmesek, hiszen a másik igazi valóját nem látjuk ebben az időszakban.
Természetszerűleg egy idő után lecseng ez a periódus és látni kezdjük valóban a másikat, értkeit, jó és rossz tulajdonságait. Az, hogy a kapcsolatból ún. társszerelem, beteljesedett szerelem alakuljon, nem megy magától, hosszú és kitartó munka következménye.
Amikor halványul a szenvedély, válaszút elé állunk: vagy elkezdünk egymás mellett élni, vagy elválunk, vagy mélyítjük az intimitást. Sternberg, amerikai pszichológus azt mondja, hogy a társszerlem (beteljesült szerelem) 3 tényező- változó és különböző arányú jelenlétét kívánja, amely az intimitás, szenvedély és elköteleződés hármasa.
Az intimitás kialakulása feltételezi elsősorban az önismertet, hogy tudom azonosítani érzelmeim, szükségleteim, igényeim, másfelől pedig képes vagyok megfogalmazni a másik számára azokat, ez az önfeltárás. Az elköteleződés egy tudatos döntés, hogy a másikat választom (és ezzel le is mondok másokról).
Ez a három tényező oda-vissza hatással van egymásra. Hosszú távon a szenvedélyes szerelmet az intimitás foka, erőssége, erősítése nagyban tudja befolyásolni- a sok közös élmény, az érzelmeink, félelmeink, igényeink megosztása, a társunk megbecsülése, elfogadása tudja- a természetszerűleg halványodó- szenvedély lángját újra és újra fellobbantani.
A szex összetett, mindig jelen van benne, mit gondolunk aktuálisan önmagunkról, a másikról, a másik nemről, a szeretetről, gyengédségről, testiségről és alapját képezi gyerekkori kötődési mintánk, szüleink párkapcsolata, így akár ezen keresztül, ennek megosztásával is mélyíthetjük a kettőnk közötti intimitást és önismeretünk, aminek megbeszélése, feloldása visszahat szexualitásunkra, fejlesztheti azt.
A nap végén a gondolatok, történések megosztása, a csókolózás fenntartása, a heti 1x randi, a negyedévenkénti pár napos kettesbenlét adja ezekhez a muníciót. Elterjed és nagyon igaz mondás, hogy az szex nem az ágyban, hanem a reggeli kávéval kezdődik.
Hiszen a vágyat, nők estén általában még fokozottabban, az odafigyelés, az érdeklődés, a gondolatok megosztása, a szavakkal történő elismerés és megerősítés táplálja. Alapvetően elmondható, hogy szexuális vágyunk változó és sok tényező függvénye és ugyanúgy, mint a kapcsolat egyéb területeit, ápolni kell, hiszen a szexről ugyanúgy le lehet szokni, mint bármi másról.
A szex öröm, önfeledtség és játékosság, olyan dimenziója az életnek, amit közösen nem igazán tudunk megélni az élet más területén, ne hagyjuk életünk e területét elsivárosodni, hiszen, ha úgy döntünk, a szex és a szenvedély útitársunk lehet a sírig!