Váradi Fanni

Szexuálpszichológus

Tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem (2015), klinikai-és egészségpszichológiai specializáción, majd ugyanitt szexuálpszichológiai szakpszichológus képesítést szereztem (2018). Az évek során számos módszerrel is megismerkedtem, kognitív és viselkedésterápiás konzultáns és relaxációs terapeuta végzettséget is szereztem 2016-ban. Egyetemi éveim után foglalkoztam krónikus betegekkel, dolgoztam iskolapszichológusként, illetve szabadúszó újságíróként is. Jelenleg magánrendelés keretében várom klienseimet.

Munkám során nagyon fontos számomra, hogy empatikus, biztonságos, őszinte és szakmaiságot tükröző közeget teremtsek, és ezáltal arra bátorítsam klienseimet, hogy bízzanak bennem, és közösen tudjunk dolgozni céljaik elérésében.

Kiemelt szakterületem a szexuális tanácsadás. Hiszek abban, hogy a szexuális zavarok, elakadások és problémák nagy része megváltoztatható, vagy megszüntethető, ha motiváltak vagyunk rá. Annak ellenére, hogy az ilyen fajta nehézségek nagyon gyakoriak, az emberek általában nehezen beszélnek róluk és szégyenkeznek miattuk. Biztosíthatom a hozzám fordulókat, hogy a konzultációk során szabadon, tabuk és félelem nélkül tudunk megoldást találni elakadásaikra.

További szakembereink

katalin opt

Katona Katalin

,,Fontosnak tartom, hogy klienseim a konzultációk során szégyenkezés és tabuk nélkül tudjanak velem beszélgetni.”

katalin opt

Szabó Márta

,,Hiszem, hogy mindannyiunkban benne van a változás képessége, a kellő rugalmasság és kitartás ahhoz, hogy az általunk vágyott célokat elérjük.”

katalin opt

Fazekas Kata

„Hiszem, hogy a hozzám forduló párok a saját kapcsolatuk szakértői, az én feladatom ennek tudatában segíteni – kérdezni, megerősíteni, új szemléletet, szempontot, keretet, új módszert behozni, hogy a párok ennek mentén megtalálhassák a saját válaszukat.”

katalin opt

Hegyi Fanni

„Hiszek abban, hogy ha kellő megértést és elfogadást kapunk másoktól, azáltal meg is tud kezdődni a gyógyulás egy jobb élet irányába.”

katalin opt

Morcsányi Adrienn

„Merj álmodni, változtatni, bízz benne, hogy meg fog történi a változás. Az erő benned van, változtatni mindig lehet, ha mi magunk is akarjuk.”

katalin opt

Szabó Rita

Hiszem, hogy mindenkiben megvan a fejlődéshez, változtatáshoz szükséges potenciál – az én célom, hogy közös munkával felszínre hozzuk ezeket az erőforrásokat.

Szexuálpszichológiai tanácsadás - Tala Zsófia

Tála Zsófia

Elakadásaink és problémáink megoldása, meggyőződésem szerint, minden esetben bennünk van, melynek felszínre hozatalában a leginkább önismeretünk mélyítése segíthet és önmagunk őszinte, szeretetteljes elfogadása. E folyamat kísérésében törekszem segíteni a hozzám fordulókat.”

Thoma Gábor

„Ha valaki eljutott odáig, hogy kimondja, valami nem jó és elég bátorságot gyűjt ahhoz, hogy felkeressen egy pszichológust, akkor a munka legalább felét már el is végezte. A többiben igyekszem segíteni.”

Tőtös Ádám

Azt gondolom, a párkapcsolatban megjelenő tünet nem valamelyik fél hibájának a következménye, hanem egy kettőjük között fennálló rejtett kapcsolati nehézség nem ideális megoldási kísérlete.

Vass-Kanik Renáta

“Hiszem, hogy mindannyian megérdemlünk egy olyan kiegyensúlyozott szexuális életet, amely hozzájárul a teljes, örömteli élethez és gazdagítani képes személyiségünket.”