2005-ben szereztem meg pszichológusi diplomám a Debreceni Egyetemen. Majd 2012-ben munka- és szervezet szakpszichológus végzettséget, 2017-ben pedig Brief coach képesítést szereztem. Immáron 20 éve dolgozom a vállalati szférában képzés- és fejlesztési területen.
Munkám során a vállalati hierarchia minden szintjén dolgoztam munkatársakkal, vezetőket és csapatokat támogattam trénerként, coachként és vezetői mentoring folyamat során, illetve számos szervezetfejlesztési programok kidolgozása, bevezetése -pl. mentoring program, vezetőfejlesztési program, vezető utánpótlási program, teljesítményértékelési rendszer kidolgozása, fejlesztése – kapcsán szereztem széleskörű szakmai tapasztalatot.
A személyes fejlesztések során gyakran kerültek elő életvezetési kérdések és kihívások is, ezért 8 éve pszichológiai tanácsadással is foglalkozom, főként életvezetési problémákkal (önismeret fejlesztés, stresszkezelés, munkahelyi kihívások kezelése, elakadások, döntéshelyzetek támogatása, munka-magánélet egyensúly, lelki egyensúly, párkapcsolatai helyzetek).
Magánemberként és szakemberként egyaránt fontosnak tartom, hogy aki emberekkel, emberek vezetésével foglalkozik, önismeretét és tudását folyamatos jelleggel mélyítse, bővítse, miközben elkötelezett mások fejlesztésében, támogatásában. Jelenleg is tanulok, a Kognitív és Sématerápiás központ Kognitív viselkedésterápiás (CBT) konzultáns képzésén.
Pszichológiai munkám során erősségeim: az értő, mély figyelem, az elfogadó légkör megteremtése, a reflektív, szükség estén konfrontáló kérdések használata, visszajelzés adása, humor, rendszerben gondolkodás. A folyamat során a megoldásfókuszú, gyors, dinamikus, célratörő módszereket részesítem előnyben.