Tála Zsófia

Okleveles pszichológusSzexuálpszichológus

Már egész kiskorom óta mindig az érdekelt, hogy mi van az emberek belső világában, mi zajlik bennük a látható eseményeken túl.

Ki hogyan éli meg a vele történteket, honnan, miből merítenek erőt a nehézségek közepette és miből fakadnak azok az óriási eltérések, ahogyan az emberek ugyanolyan vagy hasonló helyzetekre reagálnak. A pályaválasztás elérkezésekor hamar sikerült döntenem, hogy a pszichológia területe az, ami szívből érdekel.

Tanulmányaimat a kolozsvári Babeş- Bolyai Tudományegyetem, Pszichológia- és Neveléstudományok Kar, pszichológia szakán végeztem (2007). 2012-ben jelentkeztem a Magyar Családterápiás Egyesület pár- és családterápiás képzésére.

Gyerekeim születésével az anyaság semmihez sem fogható szépségeit és egyben nehézségeit tapasztalhattam meg az életemben. Sok-sok minden mellett az anyaság tanított meg arra is, hogy ne szégyelljek segítséget kérni, szakemberhez fordulni úgy magam-, mint a szeretteim érdekében.

Hiszem, hogy a változás az egyetlen állandó dolog az életünkben, viszont az ehhez való alkalmazkodásunkban mindannyian elakadhatunk életünk bizonyos szakaszában.

Elakadásaink és problémáink megoldása, meggyőződésem szerint, minden esetben bennünk van, melynek felszínre hozatalában a leginkább önismeretünk mélyítése segíthet és önmagunk őszinte, szeretetteljes elfogadása.

E folyamat kísérésében törekszem segíteni a hozzám fordulókat.

Az anyaságomból kicsit fellélegezve, 2021- ben beiratkoztam az ELTE szexuálpszichológiai szakképzésére, melyet befejezve, úgy érzem sokat gazdagodott a szakmai szemléletmódom.

Munkám során igyekszem ötvözni a családterápiás szemlélet alapelveit a szexuálpszichológusi képzésben elsajátítottakkal, valamint az emberek belső világa iránti őszinte nyitottsággal és elfogadással.

Az online konzultációról

Időpontfoglalás

Akik tudnak neked segíteni

Kapcsolódó szolgáltatások

Online konzultáció is elérhető

Életvezetési nehézségek

Képzett szakembereink segítenek az életvezetési elakadásokkal és a stresszel való megküzdésben.

Párkapcsolati problémák

Párkapcsolati dinamikák megértése és a káros mintázatok átformálása.

Szexuális problémák

Szexuális elakadások megértése és a szexuális egészség javítása szakembereink segítségével.

Gyermekvállalás, szülővé válás

Támogatást nyújtunk a gyermekvállalással kapcsolatos nehézségekben, a szülővé válás kihívásaiban és az új szerepekhez való alkalmazkodásban.

LMBTQI+

Identitás, belső erőforrások és pozitív tapasztalatok erősítése, a személyes növekedés és önelfogadás elősegítése.

Házassági felkészítés

Négy alkalom, ahol szakember segítségével átbeszélhetitek a kapcsolatotok legfontosabb kérdéseit, hogy felkészülten és összhangban induljatok el a közös úton.

Az emberi kapcsolatok alapja a bizalom, a tisztelet és a támogatás.

Időpontfoglalás

Ha úgy érzed, hogy lelkileg nehéz időszakon mész keresztül, ne tartsd magadban! Mi itt vagyunk, hogy támogassunk.